A (már megint...) csúszó Történelemóra mai témája a kasztokat bemutató sorozatunkon belül a hunter lesz.

Persze rögtön felmerül egy probléma: ki is a hunter? A sportból és a kihívásért vadászó Hemet Nesingwary? Az otthonukat védő, láthatatlanul gyilkoló night elf Sentinelek vagy high elf Farstriderek? Az Earth Motherrel összhangban élő, a vadállatállományt szabályozó tauren hunterek? A trollok fejvadászai, vagy a voodooban jártas shadow hunterek? Netán a vadont járó Rexxar? Esetleg a bosszúra vágyú forsaken Dark Rangerek, élükön Sylvanasszal?

Természetesen az a válasz, hogy mindegyikük hunter, noha valóban teljesen mások a motivációik, a szerepkörük a népükön belül, és más-más eszközöket alkalmaznak. Ugyanakkor mindannyiukra jellemző, hogy a vadonnal együtt élve, azt remekül ismerve haladnak a céljuk felé, szükség esetén bármely vadállatot képesek megszelídíteni és ezután hűséges társként segítségül hívni, valamennyien jártasak a csapdák elhelyezésében – és persze a közelharc mellett mesterei a különböző lőfegyvereknek is, legyen szó puskákról, íjakról vagy számszeríjakról. A természettel való misztikus kötődésük eredményeként képesek nyomon követni bármilyen élő, halott vagy mesterséges lényt, még a rejtőzködőeket is; és emellett képesek egyes vadállatok sajátságait is a magukévá tenni, mint a gepárd sebessége, a majom ügyessége vagy a sólyom éles látása. Sőt, ha a helyzet erre kényszeríti őket, akkor azt is képesek elhitetni ellenfelükkel, hogy meghaltak...

 

A hunterek módszerei egyénenként változóak. Vannak közülük, akik a lőfegyverekkel való harcot tökéletesítették: ők ideális lövészek, akikhez egy ellenfél sem juthat közel élve. A távoli harcmodor esetén a hunter az eszközök széles tárházával rendelkezik: mérgezett vagy robbanó lőszert alkalmaz, illetve olyan ponton sebesíti meg ellenfelét, amitől az elkábul, megnémul vagy lelassul. Olyan megbűvölt lőszert is alkalmazhat, ami a varázstudók mágiáját tápláló manaforrást apasztja folyamatosan, így azok előbb-utóbb védtelenné válnak varázslataik híján.

Mások jobban szeretik, ha az ellenfél közelében harcolhatnak, persze elég távolságot tartva ahhoz, hogy használhassák a lőfegyverüket is; ők mesterei a csapdáknak, hihetetlen agilitással kerülik el ellenfeleik csapásait, és kiemelkedően képzettek a közelharc területén is.

Az utolsó csoport – bár rendelkezik a korábbi képességekkel is – a társául szegődött állat irányításának mestere. Náluk az ellenséget ez a hű társ öli meg, miközben a hunter biztonságos távolról segíti őt a harcban. Ezek a hunterek képesek a legritkább és legvadabb bestiák megfékezésére is, így olyan társakkal járják a vadont, amiről az egyszerű lakosság csak a mesékben hallott. Ők arra is képesek, hogy mind a szelidített állatot, mind saját magukat pusztító harci dühvel ruházzák fel egy rövid időre – ez alatt az idő alatt egyikük sem érez fájdalmat vagy szánalmat, és érzéketlen gyilkosként csapnak le az ellenségeikre.

A hunter bármilyen fegyver forgatásában jártas lehet személyes preferenciájától függően, de sosem használ buzogányt, harci kalapácsot vagy egyéb zúzófegyvert – ezek könnyen okozhatnának súlyos és fájdalmas sebeket a vadászat során, amik azonban nem halálosak. Egy ilyen sebesült vad élete hátralevő részében szenvedne, ami nem fogadható el a hunter számára. Szintén nem tud mit kezdeni egy hunter a mágusok varázspálcáival... az arcane tudományok ismerete nem jellemző egy hunterre sem.

 

A történelemkönyvek lapjain sok hunter nevét olvashatjuk, amint dicsőséges (vagy épp kevésbé) tetteket hajtottak végre. A taurenek egész élete a Nagy Vadászat körül forog: a felnőtté válás próbatételei közül az utolsó, hogy saját maguknak kell elejteniük egy félelmetes fenevadat. Ashenvale és Quel'Thalas láthatatlan őrei, a Sentinelek és a Farstriderek is hunterek; vezetőik – Tyrande Whisperwind, Shandris Feathermoon, Alleria Windrunner, Sylvanas Windrunner vagy Halduron Brightwing – egytől egyig félelmetes ellenfelek. A törpék hunterei leginkább Ironforge ellátásáért felelősek: húst és prémeket gyűjtenek a lakosság és a mesterek számára. A human faj spiritualitása elveszett civilizációjuk felépítése közben, így a természettel nem igazán képesek kommunikálni; nem csoda, hogy egyetlen olyan ember élt Azerothon, aki elnyerte a high elf rangerek bizalmát és beavatták titkaikba. Nathanos Marris Lordaeron keleti területein élt, nem messze Quel'Thalastól, és a Scourge támadása során vesztette életét a lakosság nagy részéhez hasonlóan. Amikor a Lich King hatalma meggyengült, Nathanos is visszanyerte önálló akaratát és visszatért korábbi lakhelyének romjaihoz; és miután hűséget esküdött Sylvanasnak, Nathanos Blightcaller néven vált újra ismertté. Az, hogy a Blightcaller azonos Nathanosszal, bizalmas és csak az Alliance vezetői ismerik ezt a tényt.

Ugyanakkor Deathwing visszatérése sok dolgot megváltoztatott. A szörnyű csapások nyomán a forsakenek egy része ismét elkezdett a természet erőivel foglalkozni, hogy kihasználja őket a saját és Sylvanas érdekében. A Dark Lady elit testőrsége, a Dark Rangerek ismét nyilvánosságra léptek és a kiválasztott forsakeneket megtanították arra, amit valaha Quel'Thalasban elsajátítottak. Stormwind lakosságát is súlyosan érintették az események – nem csoda, hogy Elwynn Forest mélyéről felbukkant pár tapasztalt és képzett ember, akik meglepő kapcsolatban voltak mind a vadállatokkal, mind az erdő titkaival, és ők is elkezdték megosztani tudásukat az erre fogékonyakkal. Végül az anyagias, haszonleső goblinok közül is sokan visszafordultak a természet felé... hiszen hogyan lehet a legjobban kiaknázni a környezet erőforrásait? Természetesen úgy, ha ismerjük őket. Így nem meglepő, hogy közülük is többen a Lost Isles vadállataival próbáltak megbarátkozni a Kezant és Undermine-t sújtó vulkánkitörések miatti menekülés után.

 

A pénteki óra ismét a kasztok egyikével fog foglalkozni, mégpedig az arcane mágia mestereivel: a legközelebbi téma a mage kaszt lesz majd.