Eddig 2 hullámnyi bétakulcs jutott el a játékosokhoz, hogy segítsenek a Cataclysm tesztelésében; és a random kiszámíthatatlanságának köszönhetően nyilván olyan játékosok is kaptak kulcsot, akik közelebb állnak a trollhoz a fórumozási szokásaikat tekintve. Nyilván nem véletlen, hogy Ghostcrawler tegnap este (magyar idő szerint ma reggel) két fórumposztot is írt: az egyik
a moderálással, a másik
a talent designnal foglalkozik.
Nézzük az elsőt: GC leírja, hogy utál moderálni, de az utóbbi időben rohamosan esni kezdett a nyitott threadek és a posztok színvonala egyaránt a béta fórumon. Anno a WotLK béta idején, amikor elkezdett a béta fórumra rendszeresen írni, mindenki meg volt elégedve azzal, hogy a fejlesztők indokolnak és jelen vannak a fórumon - korábban ez nem volt jellemző. Ennek köszönhető, hogy a WotLK megjelenése után is aktív maradt, és ma is folyamatosan ír mind a live, mind a béta fórumba - viszont a WotLK-béta tapasztalatai alapján azóta is igyekszik megkövetelni a posztok színvonalasságát. Épp ezért ha a nem megfelelő hangnem vagy témafelvetés miatt bezárnak egy threadet a béta fórumon, az nem véletlen; és aki a zárás után újra megnyitja ugyanazzal a hozzászólással vagy stílussal a témát (esetleg folytatja a harmadik, negyedik stb. alkalommal is), akkor az illetőtől a minőségi visszajelzés adásának hiánya miatt meg fogják vonni a béta hozzáférését és mást invitálnak meg tesztelésre, aki remélhetőleg konstruktívabb lesz.
A második esetben maradjunk a fordításnál az összefoglalás helyett.
Az egyedi kasztok vagy specek threadjeinek kisiklatása helyett inkább ebben a threadben foglalkoznék pár gyakori kérdéssel vagy elterjedt félreértéssel.
Nem tartjuk a "túl nagy" szavakat rossznak. A játékosok általában akkor mondják ezt, ha nem tudnak megszerezni minden talentet, amit akarnak. Pont ez a lényeg. Ha elfogynak az érdekes talentek, akkor ütközünk problémákba.
Ehhez kapcsolódóan akkor végezzük jól a dolgunkat, ha kifuttok a dps-talentekből (vagy healerként a healt segítő, tankként a sebzéscsökkentő talentekből). Nem akarjuk, hogy minden talent kötelezőnek tűnjön, hiszen nem szerezhető meg az összes. Azt akarjuk, hogy választani kelljen.
Nem tartunk minden olyan talentet, ami nem növeli közvetlenül a dps-t, PvP-talentnek. A túlélőképesség fontos lesz a Cataclysmben. Ebben az értelemben azok a talentek, amelyek segítenek életben maradni (és így lehetővé teszik további sebzés kiosztását), indirekt dps-talentek 
Ide tartozik, hogy a legtöbb fa valóban elvesztett sok PvP-talentet, mint a dispel resistance vagy a kölönböző mechanizmusok hosszát csökkentő talentek. Ezeket a talenteket szoktam "fegyverkezési verseny"-nek nevezni, amikor egy olyan talentnek kell ellenállnod, amivel valaki más próbál ellenállni neked. Inkább felgombolyítjuk az egészet és a CC-hez vagy a dispelhez hasonló mehanizmusokat annyira csináljuk erősre vagy gyengére, amennyire ez alapvetően szükséges ahelyett, hogy azt feltételeznénk, hogy gyengíteni tudjátok őket talentekkel.
A healereknek biztosítunk néhány dps-talentet. A legtöbb esetben ezek opcionális talentek szintezéshez, szólózáshoz, PvP-re vagy azokra az esetekre az instance-okban/raideken, amikor nem kell healelni.
Ehhez hasonlóan nem feltételezzük, hogy a tankok minden dps-talentet felvesznek ahhoz, hogy versenyképes threatet legyenek képesek generálni. Valószínűleg szükséged lesz néhány threatet növelő talentre, de mivel jó eséllyel belemész egy dps-fába is, hogy megszerezz párat, sokkal többet fogsz találni, mint amennyire kereted lesz.
A legtöbb esetben a raidbuffok olcsóak és van valamilyen személyes hasznuk is. Ha nincs ilyen személyes haszon, akkor azt feltételeztük, hogy a talent így is elég vonzó ahhoz, hogy szólózáshoz is ki legyen téve. Sok olyan megjegyzést láttunk, hogy "nem költök rá pontot, mert valaki úgyis hozza majd a buffot", de ez a logika nyilván megbukik, ha mindenki így kezd gondolkodni. Azt is biztosra akarjuk venni, hogy megismerkedtek azzal, hogy változnak meg a buffok és a debuffok a Cataclysmban. Megpróbáljuk könnyebben elérhetővé tenni a legnagyobbakat a 10 fős raidek számára is.
Nem tervezünk PvP- vagy PvE-ágakat. Végső soron a specializációt stílusbeli döntésnek tekintjük. Ugyanakkor figyelembe véve a PvP- és a PvE-balance megteremtésének nehézségét, vigaszdíjnak az is jó, ha nincsenek halott talentfák. Még ha a Frost vagy az Arms nem is voltak megállíthatatlan erők a raidelésben, legalább megvolt a helyük a WotLK-ban. De a Cataclysm egy esélyt kínál arra, hogy újra megpróbáljuk, így reméljük, hogy láthatunk Frost mage-eket és Arms warriorokat raidelni, illetve Fire mage-eket és Fury warriorokat PvP-zni.
Nem végzünk teljes átalakítást minden kaszton. A paladinokat eléggé megváltoztatjuk, és jelentősen módosul a hunterek, a warlockok és a Balance druidák erőforrás-rendszere. Érzem, hogy néhányan arra a varázslatos buildre várnak, amelyben a talentjeitek fele eltűnik és újak érkeznek, és sok esetben ezek a változások egyszerűen nem jönnek. Ez nem jelenti azt, hogy végeztünk volna a talentfákkal.
Még nem igazán törődtünk a számokkal, és még egyáltalán nem foglalkoztunk a glyphekkel. Az segítség, ha olyan abilityket találtok, amik sokkal kisebbet ütnek, mint a live realmeken, mert így egyértelművé tehetjük, hogy ez szándékos volt-e (mint pl. a legtöbb AoE esetén). Ha úgy gondoljátok, hogy nem fogjátok használni valamelyik központi abilityt, mert nem sebez vagy healel eleget, akkor nyugodtan osszátok ezt meg velünk, de azt is feltételezhetitek, hogy a számok még nincsenek teljesen rendben. Természetesen ez egyben azt is jelenti, hogy underpowerednek érzhetitek magatokat (illetve néhány esetben overpowerednek, bár a játékosok szinte mindig underpowerednek gondolják magukat) valaki máshoz viszonyítva. Ez nem azt jelenti, hogy eljön a vég a Cataclysmban vagy hogy ezt HANGOSAN BELE KELL ORDÍTANI a világba, nehogy a fejlesztők véletlenül ne vegyék észre. A számokat sokkal könnyebb a helyükre tenni, ha a mechanizmusok rendben működnek.
Már rengeteg remek visszajelzést kaptunk, és ezt személyesen szeretném megköszönni nektek. Minden nap megváltoztatunk valami olyat, ami a ti visszajelzéseitek eredménye, és ez egyértelműen magába foglalja ezt a béta fórumot, a live fórumot, és azt a sok kitűnő weboldalt, amelyen a játékosok a World of Warcraft designjával kapcsolatban vitatkoznak.
Én is inkább azt preferálom, ha mindenki úgy és akkor játszik ahogyan szeretne, de természetesen azért egy raiden elvárás hogy a próbálj maximumot tolni magadból. Például az már nem kifogás, ha valaki a tier (itt főleg az utolsó kettőre gondolok) kék gemet tesz, (vagy esetleg zöldet), vagy bejön flaska és kaja nélkül. Ez maradjon csak meg a fun/casual playerek számára.
De ha ezek mind megvannak, normális ütemben halad a progress, igaz nem leszel realm first vagy world first, de ez kb annyira érdekel mint szfinx macskát az epilátor. Persze van akinek ez a fontos. (mármint nem az epilálás... de persze még az is lehet)
Vagy éppen ugyanúgy kijönnek a DoT sebzésben erősebb vs. DoT-ban gyengébb talentágak miatt.
A megoldás szerintem az, hogy olyan legyen a raid nehézsége, hogy értelmes talenttel akármelyik DPS ág megfelelő legyen, így akiknek az is fontos, h milyen képessége van a karakterének szintén élvezhesse a játékot és elmehessen pl. raidelni úgy, h frostboltot tol és ne kelljen áttalentolnia a számára egyáltalán nem szimpatikus arkánra.
Én ez a fajta játékos vagyok... DPS loss ide v oda, én a hullarobbantásra mindig kerítettem talentpontot...
Lehetnek a raidcontentek olyanok is, h sokszor kell mozogni, ide állni, oda állni és akkor máris a talentfák közötti DPS különbségek összemosódnak.
Viszont én is ellene vagyok a "random" beta kulcsok kiküldésének. Most őszintén, annak mi értelme, hogy vér istike aki max fél éve játszik kap beta kulcsot, és pvp szerveren azzal szórakozik, hogy a questadóknál gankel, aztán a forumon köpköd?